Rákaptak a cégek az autómegosztásra
www.piacesprofit.hu - 2014-09-19
2014. szeptember 19. 06:08
A cégek már a hazai közösségi autózás első évében felismerték a CarSharingben rejlő költség- és időhatékonysági lehetőségeket, de az utóbbi időszakban érezhetően nőtt a közösségi autózásra fogékony magánfelhasználók száma is.
Egyre nő az érdeklődés a CarSharing, a közösségi autózás iránt. Habár azt hihetnénk, hogy a legtöbb érdeklődő magánszemély, ám ez nincs így: éppen a cégek kaptak rá a modern megoldásra. A CarSharing ugyanis nemcsak környezetbarát közösségiautó-használatot jelent, hanem költségcsökkentő tényező is. Főként azoknak kínál jelentős költségmegtakarítást, akik leginkább pár órás, városon belüli utakhoz keresnek autót, hiszen évi 8-10 ezer kilométer alatt olcsóbb, mint a saját autó, és rugalmasabb, mint a bérautó.
„Az európai példák azt bizonyítják, hogy a CarSharing rövid időn belül igen népszerű szolgáltatássá válik a környezettudatos és költségérzékeny nagyvárosi emberek körében. Azoknak a városi lakosoknak, akik autójukat nem mindennap használják hosszabb utakra, egyszerűen nem éri meg saját autót tartani, amennyiben az autó vételára mellett az elkerülhetetlen járulékos költségeket is figyelembe vesszük” – mutatott rá Sződi János, az Avalon Car(e) Services Kft. ügyvezető igazgatója.
Habár Nyugat-Európában elsősorban magánszemélyek veszik igénybe, Sződi János tapasztalatai szerint Magyarországon elsőként a vállalati érdeklődők jelentek meg, mára pedig a céges felhasználók aránya megközelíti a 70 százalékot. A cégvezető vállalati CarSharing népszerűségének oka, hogy az operatív lízinghez képest rugalmasabb, könnyebben felmondható konstrukcióban lehet autóhoz jutni.
Jobban lefedi a felhasználási csúcsokat, és egy 10 járműves flottát már 5-6 autóval ki lehet váltani CarSharing rendszerben. Ezen kívül lényegesen egyszerűbbé válik az adminisztráció azzal, hogy minden lehetséges felhasználó kártyát kap, illetve az autókat igény szerint vagy a nyilvános állomásokon, vagy pedig a felhasználó saját telephelyén lehet felvenni.
További érdekesség, hogy a magyar céges felhasználók jóval hosszabb időre foglalnak, és hosszabb utakat tesznek meg, mint például német kollégáik: a hazai átlag 6 óra 47 perc, illetve 83,7 kilométer mintegy 50 százalékkal magasabb a németnél mind az időtartam, mind pedig a megtett út hosszát illetően. A céges felhasználók átlagos útja nettó 8871 forintba került az Avalon adatai szerint.
A CarSharing előnyei nemcsak költségoldalon jelentkeznek, hanem környezetvédelmi szempontból sem elhanyagolhatók, hiszen a rendszerekbe csak olyan új autók kerülhetnek, amelyek megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak, ezért csökken a károsanyag-kibocsátás. Egy autót többen is használhatnak, ez a rendszer 6-10 parkolóhely kiváltására alkalmas, ezáltal csökkenthetők a parkolási problémák és az azokkal összefüggő „helykereső” autózás is. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a CarSharingre váltók drasztikusan csökkentik az autóval megtett kilométereik számát: Németországban például a korábbi átlagosan megtett 5000 kilométert 800-ra szorították le.
Válaszul a megnövekedett felhasználói igényekre Budapest VI. és VII. kerületében két-két állomással bővíti autópont-hálózatát Magyarország piacvezető közösségi autózást szolgáltató vállalata, az Avalon CarSharing. A cég azért döntött újabb belvárosi parkolóhelyek kialakítása mellett, mert – hasonlóan a nyugat-európai nagyvárosok lakosságáéhoz – leginkább az itt élők számára jár előnyökkel a CarSharing rendszer használata a saját tulajdonú autóval szemben.